Mennyifélének láttalak már!
Kövérnek, soványnak, öregnek,
máskor meg szinte időtlennek.
Rugalmatlannak, léhának, nehéznek,
újjászületettnek, feszesnek, üdének.
Leharcoltnak, narancsbőrösnek, taszítónak,
gyönyörűnek, kereknek, hívogatónak.
Legtöbbször már majdnem,
de még mindig nem elég jónak.
S most, hogy véget ért a rohanás,
ez, ami maradt: oltalom, oldódás.
Sosem máshol, sosem máskor -
a Valóság a címkétlen pillanat.
Itt végre elengedheted magad.
**
Az első Csendvirágok-érában született versek nagy része a könyv megjelenésekor lekerült a blogról, de néhányat elolvashatsz, ha ide kattintasz.
