Hibákról fogok írni, de elöljáróban két dolgot le kell szögeznem. Egyrészt ezeket mindannyian elkövetjük, amikor kezdő, újrakezdő vagy "középhaladó" stádiumban vagyunk az írói kibontakozásunk során. Semmiképpen sem kell hát magad ostoroznod, ha bizonytalan vagy valamelyikkel kapcsolatban, esetleg nehézséged adódik!
Másrészt Antoine de Saint-Exupéry szavai is eszembe jutnak „a kifejezés lassú, nehézkes és kacskaringós” útjáról. (A teljes szöveget itt is idéztem.) Mert bizony minden szakmai és tudatosságbeli szinten szembesülhetünk kihívásokkal - a művészetben és a hétköznapi kommunikációban egyaránt! S bár van, amikor könnyen megy, mégsem evidencia érthetően, átélhetően átadnunk másoknak, azt, amit gondolunk és érzünk.
Viszont Saint-Exupéry is arra int, hogy ne essünk bele a tévedésbe és álljunk meg ott, hogy szavakkal úgy is kifejezhetetlen, amit mondani szeretnénk, mert így nagyszerű lehetőségektől fosztanánk meg magunkat!
Fejlődni, finomodni mindennel kapcsolatban lehet. Az új, általunk vágyott minőségbe pedig az igazi ugródeszkát a hibáinkból - tapasztalatainkból - tanulva, már tudatosan megtett, változtató lépéseink jelentik!
És akkor jöjjön a leggyakoribb típushibák „top5”-ös listája, ahogy mind a saját bőrömön, alkotóként, mind sok-sok szöveggel való foglalkozásom, közel húsz éves tanári pályám során tapasztaltam.
5+1 írói típushiba, amit figyelemmel és gyakorlással kiküszöbölhetsz
1.) Az igeidők indokolatlan váltogatása.
Aranyszabály, amit már az első irodalomelméleti „kézikönyv”, Arisztotelész Poétikája is tartalmazott, hogy a tér, idő és cselekmény hármas egységére ügyelnie kell az írónak.
Talán leggyakrabban a múltba vagy a jövőbe való elkalandozással történik meg ennek az egységnek a megbontása, ami egyáltalán nem valami irreális dolog, hisz’ így működik az elménk: csapong, és szinte egyszerre idéz meg több idősíkhoz tartozó élményt.
Azonban íróként rendet kell tudnunk vágni ebben a káoszban, főleg ha elbeszélő prózáról van szó és követhetően szeretnénk tolmácsolni a történeteinket.
Épp ezért kezdőknek vagy kevésbé gyakorlottaknak azt javaslom, hogy egy idősíkot válasszanak ki és abban meséljenek végig (legtöbbször ez a múlt vagy a jelen idő szokott lenni, de pro tippként ki lehet próbálni a jövő időben való írást is! :))
Mondaton vagy bekezdésen belül ne válts igeidőt, és mindig jelezd, ha a szereplőd emlékezik, álmodik, gondol valamire, vagy elmesél egy más idősíkon játszódó eseményt! Ezt egy-egy beékelt igével, határozószóval vagy elkülönített szakaszban, esetleg eltérő tipográfiával is megteheted.
Gondolj arra, hogy egy film esetében is igényeljük nézőként, hogy tudjuk, ez egy flash back! (Haladóknak: a flash forward ritkább, de szintén izgalmas megoldás, írásban is!)
2.) Didaktikusság.
Amikor ábrázolás helyett magyaráz az ember. Direkt módon jellemez mondjuk egy szerepelőt (persze van, amikor ez is szükséges, de általánosságban elmondható. hogy szerencsésebb kerülni), vagy szájba rág egy tanulságot, s így az olvasót megfosztja a jelentés önálló felfedezésétől.
Vezetni kell az olvasót, de mindig hagyni kell neki elegendő játékteret is, mert ez egy interakció!
Az alapvetés itt a show don’t tell, az „ábrázold, ne mondd”, amiről többek között ebben a cikkben is írtam, más írói tippekkel egyetemben!
3.) Az arányok elvétése.
Túlírás vagy elnagyolás. Ez megint az olvasó figyelmen kívül hagyását jelenti, ami tulajdonképpen abból fakad, hogy túlságosan a saját kis ego-dobozunkból gondolkodunk és beszélünk ki, és nem vesszük észre, hogy az illető, akinek mesélünk már a lóbőrt húzza, vagy épp fontos logikai láncszemek hiányoznak neki, hogy haladni tudjon az eseményekkel / megélésekkel. :)
Személyes tapasztalatom, hogy a túlírás problémájára a blog egy szuper jó terep, mert bloggerként a formából fakadó, ha nem is túl szoros (mint mondjuk a közösségi média platformokon), mégis meglévő terjedelmi korlátok, illetve az olvasóiddal való közvetlenebb kapcsolódás is segítségedre lesznek, hogy jobban érezd az arányokat.
Az elnagyolás-téma egy picit keményebb dió, annyiban, hogy a szerkezetalkotással, a szöveg belső logikájának és működésének először is általad való megértésével függ össze.
Ehhez sokat kell gyakorolni és a kurzusok haszna - a többinél is, de különösen - ennél a pontnál nagyon meg szokott látszani!
 |
| Megint egy "miképp az alkotásban, úgy az életben" analógia, ezúttal Sophia Bush színésznőtől. |
4.) A narrációra való tudatosság hiánya.
Leegyszerűsítve: túlzott szubjektivitás vagy túlzott távolságtartás.
Amikor az első, kiadásra még nem került (de egy korábbi blogon aztán publikált) kisregényem írtam, voltak ugyan irodalomelméleti alapjaim és rengeteget olvastam - ezért aztán azt gondoltam, hogy ha beindul végre a kreatív flow, akkor már tudok írni is :)) - , de a narrációra nem különösebben figyeltem. Utólag látom, hogy bár erő is rejlett a szöveg feltárulkozó szubjektivitásában, iszonyú leterhelő is lehetett olvasni és nagyobb távolságot kellett volna tartanom a belőlem született karakterrel.
Paradox, de az olvasó is akkor tud jobban azonosulni, ha megvan ez a távolság (de nem is idegeníted el egészen a szereplőd! – nemrég’ láttuk az új, művészi szempontból izgalmas Arthur-mondakörös feldolgozást, David Lowry The Green Knight –ját, na ott például már túl nagy volt ez a távolság és szerintem hátrányára vált a filmnek).
Valamennyi, kifejezetten prózaíró kurzusomon (Történetek, A novellaírás művészete, Regényírás) kiemelten foglalkozunk az elbeszélői nézőpontokkal, váltogatjuk, többféleképpen is kipróbáljuk őket. A szövegekhez, amiket kapok Tőletek, gyakran javaslok a narrációt érintő változtatásokat, szóval ez is egy olyan téma, amiben bőven lehet mélyülni!
5.) A stílus éretlensége.
Érdemes és fontos sok szépirodalmat olvasni, de a stílus önmagában ettől még nem válik kiforrottá!
Tényleg a gyakorlat teszi a mestert - meg a változatosság (változni és elengedni tudás), a rugalmasság, az együttműködés másokkal, és nem elhanyagolható részben az önismeret és az önreflexió!
A legjellemzőbb stiláris hibák, mint a dagályosság, a nem elég változatos szókincs, az epigon-jelleg (utánzás), a sallangok és ügyetlenségek szépen kikopnak, ha nem kényelmesedik el vagy nem sértődik meg és zárul be az ember a kritikától - na meg, ha akar fejlődni! :)
+1: Nagyon gyakori, hogy azt gondoljuk, könyv, sőt mindjárt nagyregény „van bennünk” és azt mihamarabb meg is kell írjuk. :)
Persze ott lehet és lehet releváns a késztetés, hogy megírd. És írd is meg, ha úgy érzed, azonban rengeteget adsz magad (és másoknak is), ha előbb „kicsiben”, rövid elbeszélő prózán keresztül gyakorolva megérted, hogy működik a szöveg és megtanulsz jó szövegeket írni! Legjobb, ha az önazonosság és az eredeti tartalom és stílus a szándékod, és nem írják ezt felül az ambícióid és az önképed visszaigazolásának vágya!
Tetszett a cikk? Örülök a visszajelzésednek!
A bejegyzésről összefoglaló infografikát is készítettem, melyet
Szeretnél még több hasznos anyagot?
Tartalmas hírlevelemre itt iratkozhatsz fel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése