Emberek érkeztek, hamarosan mindenki ott volt. Mindenki, akitől bocsánatot szerettem volna kérni, és mindenki, akinek megbocsátással tartoztam. Hol könnyen ment, hol nehezen, de amikor a homlokukon lévő csillagba merültem, felismertem a lelküket: ugyanolyan, végtelenül hatalmas, sokarcú, színes fényhologram volt, mint az enyém!
A szeretet mindent elsöprő hulláma járt át. Hogy tudnám őket megtagadni, és hogy tudnám magamat elutasítani, amikor egyek vagyunk, egyek Istennel?
Beesteledett, ami itt, e vízióban a bíbor legsötétebb árnyalatát jelentette, s az égből, mint szerpentinek, kis csillagfüzérek hulltak alá. Minden porcikám ünnepelte az életet.
A következő pillanatban mintha aranyszínű fényrobbanás öntött volna el. Jövőbeli énem üdvözölt és átéltem végtelen békéjét és boldogságát. Teljes bizalomban és szeretetben élt, itt, a Földön, megingathatatlanul egy volt Istennel és önmagával